Kapcsolat

​​​

Az Elysium Ingatlanügynökség alapítójaként azt vallom, hogy mindenkinek szüksége van egy otthonra, ahol szeretteivel minőségi időt tud eltölteni, kifejezheti saját magát és olyan légkört teremt amilyen valójában Ő maga. Ügynökségem összes dolgozója ebben a szemléletben munkálkodik nap mint nap, igyekezve, hogy minden ügyfelünknek segítsünk megtalálni a számára tökéletes ingatlant, melyet büszkén tudhat majd az otthonának.

Több éve  foglalkozom ingatlan közvetítéssel és egy ideje már az ingatlanbefektetői szakmában is jelen vagyok. Előbbinek köszönhetően rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem a marketing tevékenység, a kommunikáció és a különböző adminisztratív jellegű feladatok körében. Az viszont, hogy önálló ingatlanközvetítői ügynökséget nyissak csak akkor tudatosult bennem, mikor kipróbáltam magam ingatlanbefektetőként. Hirtelen mind a két oldalon jelen voltam. Hiszen egyik percben vásároltam a következőben meg már el is adtam. Az, hogy nem csak, mint harmadik személy voltam jelen a tranzakciókban, teljesen új megvilágításba helyezte az ingatlanközvetítői munkát.

Pozitív és negatív tapasztalataimat egybegyúrva alapítottam meg 2021-ben a vállalkozásomat. Mivel otthonunk álltalában a legnagyobb vagyontárgyunk is, így örökérvényű nézetem, hogy az ingatlanközvetítői szakma   komoly bizalmi kapcsolaton kell, hogy alapuljon. Ebből fakadóan üzletpolitikám, hogy nem a mennyiségi, hanem a minőségi üzletkötés a szempont, hiszen csakis ez biztosíthatja mindenki számára, hogy egészséges és korrekt megállapodások születhessenek, kellő időben. Ügyfeleink kezét fogva minden egyes ingatlanügyletet, függetlenül az ingatlan értékétől, százszázalékos odafigyeléssel kezelünk.

Az Elysium Ingatlanügynökség készségesen áll rendelkezésére, hogy szakértelmünkkel, kellő talpraesettségünkkel, illetve egyéni odafigyelésünkkel segítsük Önt az ingatlanügyletében! Keressen minket elérhetőségeink valamelyikén, szeretettel várjuk hívását/levelét!

Elérhetőségeink:

- Email: elysiumingatlan@gmail.com

-Telefon: 06204060896, vagy 06706021326

-Facebook: Elysium Ingatlanügynökség

Rólam mondták

Elysium Ingatlanügynökség

    2700 Cegléd, Virág utca 31
    +36 20 406-0896
    elysiumingatlan@gmail.com

Eladó ingatlana van,
vagy épp ingatlant keres?

Adja meg adatait és segítünk!

Az Adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom.
Üzenet küldése
Családi ház
Üzlethelyiség